Ha tartósságra törekszünk – és miért ne törekednénk arra – az egyik legfontosabb tényező (de lehet, hogy a legfontosabb!) a burkolandó felület minősége. Beszélhetünk akár aljzatról, vagy oldalfalról, minden esetben meg kell győződnünk arról, hogy a felület alkalmas-e burkolat fogadására. Ezt nem csupán egy vízmérték ráhelyezéssel lehet és kell megállapítani, hanem különböző „vizsgálatokkal”. Nem megfelelő fogadófelület esetén szükségessé válhat a felület bontása, vagy megerősítése.
Néhány példa nem megfelelő fogadófelületre:
-túlságosan porózus fogadófelület (bomló, kaparható)
-egyenletlen felület (teknős, hasas, nem függőleges, nem vízszintes)
-nem megfelelő szakítószilárdságú felület (például glettelt, festett fal, elöregedett vakolat/beton)
-instabil fogadófelület (mozgó gipszkartonfalazat)
-előzőleg lerakott burkolat (amennyiben „kopog”, fuga kivan repedve, stb)
Mind aljzat, mind pedig oldalfal esetében kimondhatjuk, hogy a legtöbb esetben valamennyi javítást igényelnek. Nagyon kevés alkalommal fordul elő, hogy egy felület bármilyen rádolgozás nélkül alkalmas a burkolat fogadására. Ha fenti hibák nem kerülnek korrigálásra és a burkolatot nem megfelelő alapra helyezzük fel, újonnan kialakított burkolatunk teherbírása, élettartalma jelentősen csökkenhet.
Minden esetben igyekszem megtalálni a legköltséghatékonyabb és legmegfelelőbb megoldást, azonban a fogadófelület az egyik alapillér, így annak megingathatatlannak kell lennie. A mai modern technológiáknak köszönhetően már nem kell minden esetben bontáshoz nyúlni.
Néhány megoldás amelyekkel elkerülhető a bontás: